Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Marosvásárhelyi Kar – ms.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Rendezvények / Versenyek /

Pneumobil

A Bosh-Rextroth cégcsoport 2008-ban indította útjára a Pneumobil versenyt, amely máig is egyedülálló a világon. Az ötlet egy újságcikk alapján született, amely egy autógyártó sűrített levegős prototípusáról számolt be. Az ötletet tett követte és megszületett a Pneumobil verseny. Ez a jövő mérnökgenerációjának egyik legnívósabb eseménye, amelyen sűrített levegővel hajtott járművek mérik össze erejüket.

Az első, az egri gyár udvarán rendezett futamot igazából játékos kihívásnak, jó szórakozásnak szánták és a szervezők meglepődtek a csapatok komoly felkészültségén. Hamar kiderült, hogy ebben nagy lehetőségek rejlenek. A Bosch Rexroth átal megszervezett Pneumobil2011 versenyen tizenkét magyarországi és négy külföldi egyetem, illetve főiskola 138 hallgatója állt rajthoz 2011. május 6-án az egri Érsekkertben. Összesen 35 csapat versengett az összetett első helyért. A feladat: a Bosch-csoport hajtás- és vezérléstechnikai üzletágának pneumatikus alkatrészeivel és vezérlőelektronikájával olyan versenygépet alkotni, amely a lehető legjobban teljesít tíz liter sűrített levegővel: mekkora távolságot tud azzal megtenni és milyen gyorsan száguldhat 10 bar nyomással. A három versenyszám, távolsági, ügyességi és gyorsasági futamok eredményei mellett a járművek műszaki kialakítását is értékelték.

A távolsági futamot egy körülbelül 640 méter hosszú pályán rendezték, az ügyességin ebből lezártak egy részt, így 300-350 méterre rövidült a pálya, ám itt már sikánokkal lassították a haladást a szökőkút körül. A gyorsulási versenyen egy rövid, 220 méteres szakaszt kellett a lehető legrövidebb idő alatt teljesíteni.
Egyetemünket a következő három csapat képviselte:

  • PRÉRIFARKAS, vezetőtanár dr. Kakucs András, a csapat tagjai II. éves Mechatronika szakos diákok: Bokor László, Csíki László, László István és OrbánTibor
  • MECHTECH, vezetőtanár dr. Tolvaly-Rosca Ferenc, a csapat tagjai IV. éves Mechatronika szakos diákok: Sipos Dezső, Piros Emil, Vári Győző, Dánel Csaba
  • PENUBULLET, vezetőtanár dr. Forgó Zoltán, a csapat tagjai III. éves Mechatronika diákok: Hajdó Lehel, Fűzi Csaba, Mészáros Lóránt, Tófalvi Lehel.

A verseny kiírása alapján maximum négyhengeres, legalább 2000 köbcentiméter össz-lökettérfogatú járműveket kellett építeniük a nevező csapatoknak. A tartályból kiáramló jéghideg gázt hőcserélővel vagy pedig a légköri levegő beszívásával lehetett melegíteni a jobb hatásfok érdekében. Megadott gázpalackot és reduktort kellett használni, emellett csak a katalógusból kiválasztható munkahengerek, szelepek és vezérlőelektronika álltak a járműépítők rendelkezésére – vagyis ügyesen felkészítik a leendő mérnököket arra, hogy a már létező alkatrészek felhasználásával alkossanak új megoldásokat.

A távolsági futam célja egyszerű volt, minél nagyobb távolságot megtenni egy tele palackkal, azonban legalább 12 kilométer/órás átlagsebességet kellett elérni a teljes távon. Így ügyesen kellett trükközni, hogy mikor adjon gázt, mikor guruljon a pilóta, hiszen e kitétel miatt a mezőny fele elbukott ezen a számon. A Prérifarkasok egy műszaki meghibásodás miatt és mivel a távolsági futam alatt kötelező volt legalább háromszor pilótát cserélni, a megtett 5 kör és 3,36 km ellenére kizáródtak a versenyből. Hasonlóan járt a
Mechtech és a Pneubullet is. A lassítókkal és visszafordítóval nehezített ügyességi pályán három kört
kellett minden csapatnak megtennie, ebből a legjobb időeredményét vették figyelembe.

Az ügyességi kategóriában a Prérifarkasok a pályát 52,28 másodperc alatt teljesítették, ezzel a 6. helyezést érve el, mindössze 7 másodperccel lemaradva az első helyen lévőtől. A PneuBullet 1 perc 4 másodperccel a 18. helyezést érték el, míg a Mechtech 1 perc 9 másodperccel 24.-ek lettek. Az évről évre továbbfejlesztett gépek, az újabb ötletek nagyobb sebességet eredményeznek, így ma már nem veszélytelen ez a sportág sem, ezért is kötelező a pilóták megfelelő védelméről gondoskodni. A gyorsulási kategóriában a Prérifarkasok a távot 33,89 másodperc alatt teljesítették és 32,02 km/h végsebességet értek el, ezzel az eredménnyel az
5. helyezést érték el. Összehasonlítva az első helyezettel, aki a távot 29,68 másodperc alatt teljesítette és 38,7 km/h végsebességre volt képes, érzékelhető a verseny színvonala. A Mechtech a távot 40,67 másodperc alatt teljesítve és 25,49 km/h végsebességgel a 15.-ek és a PneuBullet a távot 45,64 másodperc alatt teljesítve és 22,5 km/h végsebességgel a 19.-ek lettek.

Az idei – leginkább a közönség szórakoztatására szolgáló – „Lepufogó” futamban a járműveknek megfelelően manőverezve három pneumatikus ágyút kellett működésbe hozniuk. Ebben a kategóriában a Prerifarkas 10., a
Mechtech13., a PneuBulett pedig 14. lett. Nem utolsó sorban még megemlítendő, hogy a hat különdíj egyikét, a Gépipari Tudományos Egyesület Gépjármű szakosztályának különdíját a Prérifarkasok járműve hozta el. A verseny egyik fontos célja felhívni a figyelmet az alternatív energiahordozók használatára, valamint beépíteni a köztudatba, hogy vannak alternatív megoldások, amelyekkel élni érdemes, és amelyekkel élni
kell. Másrészt a diákok számára kitűnő alkalom az egyetemen tanultak gyakorlatba ültetéséhez, és ezzel nagymértékben hozzájárul a szakmai fejlődésükhöz. Nem utolsó sorban, a versenyen való részvétel, az elért
eredmények felhívják a figyelmet a Sapientián folyó színvonalas műszaki oktatásra.