Oktatási intézmények börzéje

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  Moodle  ISSUU  Könyvtár 
Oktatási intézmények börzéje
Oktatási intézmények börzéje
Oktatási intézmények börzéje
2014. március 24.

Idén is részt veszünk az Oktatási intézmények börzéjén Marosvásárhelyen, amelyet 2014. március 28-30. között a Promenada Mall bevásárlóközpontban szerveznek.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar standját idén is a Kenvelo előtt, a színpad háta mögötti folyosón találjátok, ahol a három napon keresztül érdekes programokkal várjuk és fogadjuk az érdeklődőket.

Ott lesz az elektromobil, amelyet ki lehet majd próbálni. Lesznek érdekes robotok, játékok és természetesen videóvetítések is. Hamarosan részletes programmal jelentkezünk!

Megszavazta új elnökségét a HÖK
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Karának Hallgatói Önkormányzata tegnap Nyílt Gyűlés keretében szavazta meg új elnökségét.

Új média és ifjúsági hálózatok - program
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának Alkalmazott Társadalomtudományok tanszéke hetedik alkalommal szervezi meg az Új Média Konferenciát.

HÖK elnökjelöltek
Jövő héten választ új elnökséget a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának Hallgatói Önkormányzata.

Dr. Henk Tamás ad elő a Sapientián
Távközlési rendszerekről tart előadást Dr. Henk Tamás, a Budapesti Műszaki Egyetem tudományos tanácsadója.

"Vétkesek közt cinkos, aki néma"
Vétkesek közt cinkos, aki néma címmel a külföldi országokban munkát vállaló személyek kizsákmányolásáról tartanak előadást a Sapientián.

Hazaért a Transilvania 4Africa csapat a Budapest-Bamako Rallyról!
Életre szóló élményekkel, tapasztalatokkal és díjjal tértek haza a Budapest-Bamako Rally erdélyi versenyzői.

Dr. Rimóczi Imre tart előadást a Sapientián
A Tömlősgombákról (Ascomycotina) és Bazidiumos gombákról (Basidiomycotina) tart előadást Dr. Rimóczi Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora.

Nőnapi gitárest
A Miújság.zip csapata közösen a Hallgatói Önkormányzattal idén is megszervezi a már hagyománnyá vált Nőnapi giterestet.

Programozó tábor a Hargitán
A Kiss Elemér Szakkollégium Matematika és Informatika Műhelye 2014. március 28–30. között informatika feladatmegoldó tábort szervez a Hargitán.

Könyvbemutató: Nyelvhasználat a romániai magyar audiovizuális médiában
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi kara szeretettel meghívja a Nyelvhasználat a romániai magyar audiovizuális médiában című könyvének bemutatójára.

Happy Sapientia
Tegnap este tettük közzé az interneten a Sapientia EMTE idei kampányfilmjét, amelyet a múlt héten forgattunk Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában.

Köszöntjük Karunk alapító dékánját!
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának alapító dékánja, Dr. Hollanda Dénes, emeritus professzor, betöltötte 75. életévét.

Ismét "zümmögött" az aulánk
Március 1-jén vendégül láttuk a Romániai Általános Iskolák II. Országos Magyar Nyelvű Matematika Verseny résztvevőit.

Nagy sikert aratott az első Sapi Humorest Turné!
A Sapientia EMTE Hallgatói Önkormányzatai első alkalommal szervezték meg közösen a Sapi Humorest Turnét, amelynek három állomása volt.

TDK 2014
Tizenharmadik alkalommal szervezzük meg a Kari Műszaki és Humán Tudományos Diákköri Konferenciát 2014. április 11-12. között.

Részt vettünk az Informatikai Műhely alapításának X. évfordulóján
Az ELTE Eötvös József Collegiuma tudományos konferenciát szervezett Budapesten ez alkalomból.

Ösztöndíj Dániába 2014
A Velux ösztöndíjprogram keretében két dániai felsőoktatási intézmény fogad hátrányos anyagi vagy szociális helyzetű, tehetséges hallgatókat.

Elnököt választ a HÖK
Két éves mandátumának lejárta után leköszönt a HÖK elnöki tisztségét betöltő Lukács Andor, IV. éves Számítástechnika hallgató.

Corvinus Nyári Egyetem
Megnyílt az internetes jelentkezés a 2014-es Corvinus-i Nyári Egyetemre.

Sapientiás Humorest Turné indul!
A Sapientia EMTE Hallgatói Önkormányzatai marosvásárhelyi kezdeményezéssel megszervezik az első Sapientiás Humorest Turnét!

Humanitárius tevékenységéért kapott díjat a Transilvania 4 Africa Team
Banjulban örömmel és hálával fogadták a csapat által szétosztott felszereléseket, ruhákat és tanszereket.

Bővült az egyetemen elérhető adatbázisok köre
A JSTOR Archívum és a Science Direct több tudományterületet is felölel, a folyóiratok mellett könyveket is tartalmaz. Használatukhoz jelszó nem szükséges.

ETDK a Sapientián
Az Erdélyi Magyar Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományok szekcióját az idén először rendezzük meg az Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karán.

Rádió - műsor, műsoridő függvényében
Idén a Rádiós Konferencia keretében egyedi és pótolhatatlan hangrögzítő eszközök bemutatásával szervezünk kiállítást.

Idén is lesznek ingyenes érettségi felkészítők Marosvásárhelyen!
Minden szombaton reggel kilenc órától Román nyelv és irodalomból, míg 11 órától M1-es és M2-es típusú Matematikából tartunk felkészítőket a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karán.

Volt hallgatónk kiadta első ebook verseskötetét
Pálffy Tamás Szabolcs, volt Kommunikáció és közkapcsolatok szakos hallgatónk, unitárius lelkész, kiadta első ebook verseskönyvét.

Villamosmérnöki és informatika szakos hallgatóknak szóló TDK lehetőség
Az Óbudai Egyetemen is szerveznek Tudományos Diákköri Konferenciát.

Hidvéghi Balázs tart előadást a Sapientián
„népem, te szent, te kárhozott, te drága!” Kihívások a magyar nemzetpolitikában az ezredfordulón címmel tart előadást Hidvéghi Balázs.

Felhívás szakmai gyakorlatra
A Szent György Napok sajtóirodája ebben az évben is újságírókat keres csapatába.

Interaktív beszélgetések
A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, 2014 február 17-én, 16 órakor, “Interaktív beszélgetést” kezdeményez a Sapientia EMTE hallgatóival.

XVII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK)
Idén május 15–18. között szervezik meg Kolozsváron a 34 szekcióban meghirdetett XVII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciát (ETDK), amelynek fővédnöke dr. Mezey Barna, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) rektora.

Bernády monodráma a Sapientián
Orbán Márton Bernády című monodrámáját adja elő Kozsik József holnap, 2014. február 18-án, 18 órától, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának aulájában. A belépés díjtalan. Mindenkit nagy szeretettel várunk!

Nemes Tihamér Informatikai Tanulmányi Verseny a Sapientián
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karán szervezték idén az immár hagyományossá vált Nemes Tihamér Informatikai Tanulmányi Verseny erdélyi döntőjét 2014. január 11-én.

Szociális ösztöndíj a 2013/2014-es tanév II. félévére
A 2013/2014-es tanév II. félévére szociális ösztöndíjat igénylő hallgatók 2014. március 3.-ig, naponta 11-14 óra között nyújthatják be ösztöndíj pályázatukat.

Álláshirdetés: Hálózat - felügyeleti informatikus / műszaki ügyintéző
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara versenyvizsgát hirdet a következő állás betöltésére: hálózat - felügyeleti informatikus / műszaki ügyintéző

Megjelent az Új média, médiakonvergencia, kulturális változások című konferenciakötet
A kötet szerkesztői Dr. Tőkés Gyöngyvér és Dr. Sántha Ágnes. A kiadvány teljes anyaga lapozható formában is elérhető.

Dr. Christian Mühlig tart előadást a Sapientián
Egyetemünkre látogat Dr. Christian Mühlig fizikus, a Leibniz - Institute of Photonic Technology kutatóintézet lézer diagnosztikai osztály egyik szakembere.

Pótvizsgabeosztás 2013/2014-es tanév I. félévére
A mellékelt linken megtalálhatjátok a 2013/2014-es tanév I. félévére összeállított pótvizsgabosztást. Sok sikert kívánunk Mindenkinek!

Sapientiás Sítábor
Sítábort szervez a Marosvásárhelyi Hallgatói Önkormányzat!

Velux bemutató
A Velux ösztöndíjprogramról tartanak bemutató előadást 2014. február 12-én, 14 órától a Sapientia marosvásárhelyi karán.

A Sapientia is felolvasott Marosvásárhelyért!
Tegnap, a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Studium Alapítvány által szervezett Olvass fel Marosvásárhelyért! rendezvényen a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának több oktatója és hallgatója is képviselte az egyetemet.

A Sapientia felolvas Marosvásárhelyért!
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara is felolvas Marosvásárhelyért.

Óraadói állások 2013/2014-es tanév II. félévére
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara pályázatot hirdet a következő órák megtartására a 2013/2014-es egyetemi év II. félévében:

Új média és ifjúsági hálózatok - felhívás
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának Alkalmazott Társadalomtudományok tanszéke hetedik alkalommal szervezi meg az Új Média Konferenciát.

Trendence Graduate Barometer 2014
Szeretnél közel 500€-tnyerni? Szeretnéd megtudni, hogyan gondolkodnak európai diáktársaid? Szeretnél véleményednek hangot adni, és legfőképpen szeretnéd, ha véleményed meghallgatásra is találna?

Egyetemi szenátusi tag választása
A Sapientia EMTE Szenátusa 2013. december 20-án elfogadta Dr. Dávid László egyetemi tanár szenátusi tagságról való lemondását, és elrendelte a részleges választások megszervezését a marosvásárhelyi karon.

Regisztráció és tárgyfelvételi időszak a 2013/2014-es tanév II. félévére
A regisztrációs és tárgyfelvételi időszak a 2013/2014-es tanév II. félévére a Neptun rendszerben 2014. január 14-20. között zajlik.

Ingyen letöltheő a Science folyóirat!
2014. január 3. és március 28. között a Sapientia gépeiről ingyenesen elérhető a Science folyóirat: http://www.sciencemag.org/

Álláshirdetés: tanszéki titkár (ATT)
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszéke versenyvizsgát hirdet titkári állás betöltésére.

Menza nyitva tartása a vizsgaidőszakban
A Koronka Panzió által működtetett étkezdében a 2013/2014-es tanév I. félévi vizsgaidőszakában hétköznapokon 12-14 óra között lehet elfogyasztani az ebédet.

Könyvtári nyitva tartás vizsgaidőszakban
A könyvtár nyitva tartása a 2013/2014-es tanév I. félévi vizsgaidőszakában: 2014. január 6. - február 2. között.

Határtalan pszichológia - jelentkezés
Marosvásárhelyen tartja a Magyar Pszichológiai Társaság XXIII. Országos Tudományos Nagygyűlését Határtalan pszichológia címmel. Regisztrálni és prezentációra jelentkezni kivonattal lehet 2014. január 15-ig.

2013/2014-es tanév I. félévi vizsgabeosztása
A 2013/2014-es tanév I. félévi vizsgabeosztása itt található.

Könyvtári nyitva tartás a téli vakációban
Hétköznapokon: december 23.: 900-1400 december 24-26.: zárva december 27, 30.: 900-1400 december 31, január 1-2.: zárva január 3.: 900-1400...

Evoline ösztöndíjak nyertesei
December 17-én átadták az evoline érdemösztöndíjakat.

Tedd te is szebbé a kevésbé szerencsés gyerekek Karácsonyát!
Idén is szeretnénk megörvendeztetni a kevésbé szerencsés gyerekeket a Szeretet Ünnepe alkalmából, ezért gyűjtést szervezünk.

Karácsonyi jótékonysági ünnepély
Idén is megszervezzük a Karácsonyi Jótékonysági Ünnepélyt, amelyen a Sapientia kórus is fellép.

Híres magyar nők. Felső-Magyarország nagyasszonyai
Tircsné dr. Propper Valéria, a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatóhelyettese Híres magyar nők. Felső-Magyarország nagyasszonyai címmel tart előadást.

AHEA ösztöndíj Sapientiásoknak
Az AHEA (American Hungarian Educators Association, illetve Amerikai Magyar Tanárok Egyesülete) évi 1000 dollár értékű ösztöndíjjal támogatja az erdélyi fiatalokat.

Sapientiás Karácsonyi Kézműves Vásár
Először szervezünk Karácsonyi Kézműves Vásárt a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karán!

Díjözön a debreceni programozói versenyről
Kitűnően teljesítettek hallgatóink a DEIK Regionális Programozó Csapatversenyen.

CIE Matricon : lehetőség a jövő mérnökeinek
A Gépészmérnöki Tanszék meghívására Püspöki Attila, a CIE Automotive nemzetközi ipari csoporthoz tartozó CIE Matricon S.A. műszaki igazgatója cégbemutatót tart, valamint szakmai gyakorlat és elhelyezkedési lehetőségekről tájékoztat.

Evoline ösztöndíjak
Evoline tanulmányi és szociális érdemöszöndíjak a 2013-2014-es tanévre

Újabb e-könyv csomaghoz van ingyenes hozzáférésünk
2013. december 11-ig: a Taylor & Francis Kiadó e-könyveit lehet tanulmányozni az egyetem területén (hálózatán).

Erasmus pótpályáztatás decemberi határidővel
Az Erasmsus ösztöndíj keretén belül megmaradt helyeket újra meg lehet pályázni.

Kastélykertek látogatása
Külföldi tájépítész oktatónk dr. Fekete Albert és doktoráló segédei kíséretében november 23-án szakmai kirándulást szerveztünk, amelynek célja a marosvécsi, görgényszentimrei, gernyeszegi kastélykertek és a marossárpataki Teleki Kripta meglátogatása volt.

Pályázati kiírás tanársegédi állások betöltésére - Marosvásárhely 2013/2014/II.
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet meghatározott időre szóló tanársegédi állások betöltésére a 2013/2014-es egyetemi év második félévétől.

Varázsoljunk karácsonyi hangulatot a Sapientián!
A korábbi évekhez hasonlóan, idén is megszervezzük a karácsonyi barkácsdélutánt, amelynek keretében különféle dekorációkat készítünk, majd ezekkel fel is díszítjük az egyetemet.

Bentlakás építésről
Szigorúan tilos a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar bentlakásának munkatelepére való belépés!

Teljesítményforgácsolás – a jövő szerszámai
Teljesítményforgácsolás – a jövő szerszámai, címmel Fövényesi Erwin, igazgató úr és munkatársai a SECO-TOOLS Kft. szerszámfejlesztő cég részéről előadást tartanak.

Az inkák kincse Magyarországon
Az inkák kincse Magyarországon avagy az amaránt termesztés technológiájának és felhasználásának gépesítése címmel tart előadást dr. Sikolya László.

Mini Nyílt Nap
Pénteken, november 22-én mini Nyílt Napot szerveztünk a Sapientia Erdélyi Magyar Tudomámnyegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudomámnyok Karán.

Mini kosárlabdamaraton
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara hagyományteremtő szándékkal megszervezi a „Mini maraton” kosárlabda tornát.

Innovatív tevékenységek
Az Innovatív tevékenységek nevű Automatizálás, Mechatronika és Robotika workshop 2013. november 21-én, 13 órától kezdődik a Marosvásárhelyi Ifjúsági Házban.

Földrengés szimuláció
Földrengés- és földcsuszamlás szimulációt tartanak a Maros Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség szakemberei 2013. november 19-22. között.

Velünk élő tudomány
Az Erdélyi Múzeum Egyesület Agrártudományi Szakosztálya a Magyar Tudomány Napja Erdélyben 12. fórumának rendezvénysorozathoz kapcsolódóan megtartja a már hagyományossá vált éves szakmai konferenciáját.

Tájékoztató a 2013/2014-es nyelvvizsgáról
Fontos tudnivalók, pontosítások az angol és német nyelvvizsgákkal kapcsolatosan az államvizsgára készülő hallgatók számára.

Újra felvett tantárgyak kifizetése
A Tanulmányi és vizsgaszabályzat 26§10-es pontja értelmében annak a hallgatónak, aki "valamely tantárgyat nem teljesít, a tantárgy újrafelvételekor a rendes tandíjból az adott tantárgy kreditjeivel arányosan megállapított díjat kell kifizetnie".

Ösztöndíjban részesülő hallgatók figyelmébe!
Kifüggesztettük a 2013/2014-es tanév I. félévében tanulmányi és szociális ösztöndíjban részesülő hallgatók névjegyzékét!

Gólyabál 2013
A Marosvásárhelyi Hallgatói Önkormányzat 2013. november 21-én rendezi meg a Sapientiás Gólyabált, melynek idei tematikája a Magyar népmesék.

Hatékony tanulás
A Villámolvasásról és a Hatékony tanulásról tart ingyenes előadást Bakos Kornél 2013. november 20-án, 18 órától.

Fordítósok az Alter-native Rövidfilm Fesztiválon
A Fordító és tolmács szakos hallgatóink és tanáraink idén harmadik alkalommal vesznek részt az Alter-Native filmfesztivál fordítási és tolmácsolási munkáiban.

A fordítósok is rázódnak
A fordító és tolmács szak végzős hallgatói és tanárai idén harmadik alkalommal szervezik meg a fordítós összerázót.

Trendence Graduate Barometer 2013
Pályaválasztásra és egyetemi képzésre vonatkozó kérdőív, értékes nyereményekkel!

Lelkigondozás, egyéni és párterápia
Fordulóponthoz érkezett életed? Kérdéseid vannak, melyeket nem tudsz megválaszolni? Nehéz időszakban vagy, és nincs kivel megoszd gondjaidat?

Álláshirdetés - kapus
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara versenyvizsgát hirdet a következő állás betöltésére: kapus.

Légy te is MIFIKE tag!
Ismerd meg a Marosvásárhelyi Ifjúsági Keresztény Egyesület tevékenységét!

Légy te is önkéntes!
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi kara 2013. november 5-én, kedden, Önkéntes Börzét szervez "Légy te is önkéntes!" címmel.

Előadás a biztosítás világáról
Az Omniasig képviselői tájékoztatási szemináriumot tartanának 2013. november 6-án, szerdán.

Szigorúan tilos a munkatelepre való belépés!
Tisztelettel kérjük az egyetemi közösség tagjait, hogy ne sétáljanak, nézelődjenek a bentlakás építkezési telepén!

November 1-je ünnepnap
A Szenátus 2013. május 10-i, 1362-es döntése alapján 2013. november 1-je, péntek, hivatalos munkaszüneti nap!

Itt a Miújság.zip októberi száma!
Megjelent a MIÚJSÁG.zip októberi száma, felidézve a hónap elején lezajlott Bötmön Gólyatábor hangulatát, nemcsak a címlappal, hanem élménybeszámolókkal is!

Megalakul az ANyT Tanszék
A 2013/2014-es tanévben az Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék átszerveződött.

Rövidített program a könyvtárban
2013. október 28-31. között rövidített programmal működik a könyvtár: az olvasóterem és a kölcsönző: 8:00 -15:30 óra között lesz nyitva. November 1-je munkaszüneti nap.

Pályázati felhívás kommunikáció szakos diákok figyelmébe: Komyathy-ösztöndíj 2013
Brian Komyathy úr támogatásával a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem ösztöndíjat hirdet a 2013/2014-as tanévre.

A megküzdés személyiségtényezői
A megküzdés személyiségtényezői, a pszichológiai immunrendszer. A pozitív személyiségvonások. A flow élmény és az érzelmi intelligencia. címmel tart előadást Dr. Oláh Attila és Dr. Vargha András.

Nőtt az ügyintézési díj!
A Kari Vezetőtanács 2013. szeptember 25-i döntése alapján, azok a hallgatók, akik a Neptun ETR-be való regisztrációs és tárgyfelvételi időszakban (2013. szeptember 27., 12:00 óráig) elmulasztották a jelentkezést, ügyintézési díjat kötelesek fizetni!

Tilos felhajtani!
Parkolóátépítés miatt holnap, 2013. október 22-én is tilos lesz felhajtani a campus területére!

Tandíj kifizetési határidő!
A 2013/2014-es tanévben a tandíj első félévi részletének a kifizetési határideje 2013. október 31.

E-könyv csomag
E-könyv csomaghoz van ingyenes hozzáférésünk egy hónap erejéig (október 17. - november 18. között): a World Scientific Kiadó e-könyveit lehet tanulmányozni az egyetem hálózatán.

Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Marosvásárhelyi Kar

Marosvásárhely/Koronka,  Calea Sighișoarei nr. 2.
Postacím: 540485 Târgu-Mureş, O.p. 9, C.p. 4


Tel: +40 265 206 210, fax: +40 265 206 211
E-mail: office@ms.sapientia.ro

btz webdesign