Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Marosvásárhelyi Kar – ms.sapientia.ro

sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Erasmus+ pályázati felhívás Ukrajnában megvalósuló oktatási és képzési célú mobilitásra (STA, STT) a 2017/2018-as tanév II. félévében (KA107)

A Sapientia EMTE pályázatot hirdet felsőoktatási munkatársak számára partnerországban megvalósuló oktatási és képzési célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2017/2018-as tanév második félévében.

A pályázat célja: lehetőség biztosítása meghatározott oktatási területhez kötődő oktatási mobilitási tevékenység (STA), valamint képzési célú mobilitási tevékenység (STT) megvalósítására a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (Beregszász, Ukrajna).

A felhívás keretében megpályázható mobilitások:

– két oktatási mobilitás (STA), az intézményközi szerződés által meghatározott oktatási területen, és egy képzési mobilitás adminisztratív munkakörben dolgozó munkatársak számára (STT).

A nyertes pályázók a mobilitás ideje alatt Erasmus+ ösztöndíjban részesülnek, amely megélhetési támogatást és útiköltség támogatást foglal magába. A megélhetési támogatás 160 EUR/nap, az útiköltség támogatás a küldő intézmény és a fogadó intézmény közötti egyirányú út távolsága alapján kerül kiszámításra az Európai Bizottság által kijelölt távolságkalkulátorral, ez Beregszász esetében 180 EUR/fő.

A mobilitások megvalósításának periódusa, időtartama:

STA: Jelen pályázat keretében 2018. február 12. és 2018. május 25. között megvalósuló oktatási mobilitásra lehet pályázni. Oktatási mobilitásra kizárólag a fogadó intézmény oktatási időszakában lehet kiutazni. A mobilitás időtartama és az oktatási órák száma a program szabályai és az intézményközi szerződésben foglaltak alapul vételével: legalább 5 egymást követő munkanap és heti 8 tanítási óra, a mobilitás nem lehet ennél rövidebb, és nem foglalhat magába zero grantos napo(ka)t. A mobilitás periódusába az utazási napok nem számítanak bele.

STT: Jelen pályázat keretében 2018. február 12. és 2018. július 31. között megvalósuló képzési mobilitásralehet pályázni. A mobilitás időtartama a program szabályai és az intézményközi szerződésben foglaltak alapján legalább 5 egymást követő munkanap, a mobilitás nem lehet ennél rövidebb, és nem foglalhat magába zero grantos napo(ka)t. A mobilitás periódusába az utazási napok nem számítanak bele.

A teljes pályázati kiírás ITT olvasható.

Leadási határidő: 2017. november 17. péntek, déli 12 óra.

Jelentkezni az Erasmus+ koordinátoroknál lehet:

Csíkszeredai Kar: Bors Hortenzia

Kolozsvári Kar: Gál Lázár Hajnalka

Marosvásárhelyi Kar: Keresztes Zsófia

Központi szervezeti egységek munkatársai (Rektori Hivatal, Gazdasági Főosztály, KPI): Páll Zita

Eseménynaptár

2017. november

KeSzCsSzVa
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930